Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című könyve 2010-ben került publikálásra, nagy médiavisszhang kíséretében az Ulpius kiadó jóvoltából. Egy erdélyi úrilány első regénye, aki egyben budapesti televíziós újságíró is.
A sajtóból, a televízióból, de még a metróban is visszaköszönt a kis zöld könyv a dekoratív kis fekete ruhával és sárga kalappal a borítón. De vajon megérte-e az ekkora reklámkampány?
A hölgy jól megállja a helyét Budapesten, Bécsben és Erdélyben is, ahova házassága után ment vissza. Férje egy távoli unokatestvére, akinek Zabolán lévő kastélyát próbálják újjáépíteni kisebb-nagyobb sikerrel. Mondhatjuk tehát, hogy kozmopolita hölggyel van dolgunk. Ez a műben is észrevehető és néha már zavaróvá válik az idegen nyelvek keveredése egy mondaton belül. Pédául: ,,Jéromme, chéri, jobb, ha vigyázol, Annabanna már megint breathtaking volt... na akkor később." (46. oldal)
A könyv legjobb részei az erdélyi gasztronómiával foglalkoznak és a nagyérdemű az utolsó pár oldalon meg is találhatja az olvasott ételek elkészítési módjait. Százéves receptek lévén, ha érdekel minket a téma vagy most kezd foglalkoztatni, ez a könyv jó kiindulási alap lehet a kulináris kalandozások megkezdéséhez. Újító abból a szempontból is, hogy a regények végén nem gyakran szoktak recept mellékletet beszúrni. Bárki kipróbálhatja otthonában elkészíteni az előzőleg a regényben olvasott ételeket, bepillantást nyerve ezzel egy múlt századi arisztokrata család menüsorába.
A könyv felépítése érdekes, mivel ahogy a szerző írja a ,,végéről" kezdődik a történet. A jelenbe nyerhetünk bepillantást, majd feltárul a közelmúlt és az előző század a maga csillogásával és árnyoldalával.
A téma tökéletes kikapcsolódás lehet a monoton hétköznapokból, hiszen szeretünk belebújni más emberek bőrébe és ezt a motivációt csak növeli, ha a kérdéses személy arisztokrata származású.
Az írónő posztmodern romantikus lányregényként adja meg a könyv műfaját. De azért annyira csak nem kellene modernnek lenni, hogy egy csók után hozzámenjünk egy távoli unokatestvérünkhöz. Ugyanis ez meríti ki a könyvben a romantika fogalmát. Vagy éppen ezért lenne posztmodern?
A házassággal újabb arisztokrata rokonok tűnnek föl az olvasó nagy örömére. A rokoni szálakat a szerző bonyolultan, túlzottan részletesen, szinte már követhetetlenül írja le.
Például: ,,Pólika Kató nagyanyjának másod-unokatestvére, és Gábor anyai nagyanyjának, Ágnes néninek nővére." (133. oldal)
A történetet rövid visszaemlékezések, vicces anekdoták teszik élvezhetőbbé. Megismerhetjük Bubi bácsit, aki hálóingben ment rucát lőni (235. oldal), Sophie kisasszonyt, akinek az ebédje az elején ért véget (172. oldal) és még sok érdekes rokont egyaránt.
Összességében a könyv számomra kicsit csalódás volt. Többet vártam tőle, mind történetileg, mind stílusában. Úgy érzem a nagy hírverés inkább csak az első-könyves, arisztokrata származású írónőnek szólt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése